JELENTKEZÉS A 2013/14-ES TANÉVRE

Pesovár Ferenc Néptánc Suli

és

a Forrás Néptáncegyüttes

 

FELVÉTELT HIRDET

 

6 ÉVES KORTÓL OLYAN GYEREKEK ÉS FIATALOK SZÁMÁRA, AKIK SZÍVESEN VEZSNEK RÉSZT JÁTÉKOS PROGRAMOKBAN ÉS SZÍVESEN LENNÉNEK TAGJAI EGY NAGYSZERŰ NÉPTÁNCEGYÜTTESNEK.

 

5 ÉVES KORTÓL PEDIG ELŐKÉSZÍTŐ CSOPORTBA VÁRJUK AZOKAT AZ ÓVODÁSOKAT, AKIK SZERETNÉNEK MEGISMERKEDNI A NÉPI JÁTÉKOKKAL ÉS A NÉPTÁNC ALAPJAIVAL.

 

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A SZÓRÓLAPOKON!

Jelentkezési lapot kérhetnek az iskolánkban, ill. a Dokumentumok fül alatt letölthető formátumban elérhető.

 

ÉRDEKLŐDNI PEDIG A 23/358-973 ÉS 20/5694784 TELEFONSZÁMOKON LEHET.

Summerfest 2013

Idén 20. alkalommal lesz városunkban Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, azaz a SUMMERFEST!!!!!

 

A Pesovár Ferenc Néptánc Suli is kiveszi részét a színvonalas műsor biztosításában!

 

Ízelítő fellépéseinkből: Menettánc, Nyitó- és Záró ceremónián Magyarország képviseletében táncolunk, augusztus 20-án gálaműsor keretében ismerkedhetnek meg az I. Pesovár hét versenyeinek díjazottjaival is.

 

Az érdeklődő gyerekek és ifjak délután 2 program közül is választhatnak: Bogármuzsika és Ki játszik ilyet?- játszóház.

Itt a Pesováros tanárok vezetésével érdekes és élménydús játékokban vehetnek részt.

 

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Próbák és fellépések a Summerfesten

Kedves Táncosok!

 

Ezúton tájékoztatunk mindenkit a próbák pontos rendjéről, helyszínéről és idejéről, valamint a fellépések időponjáról. A fellépés előtti érkezés időpontját az adott tanár határozza meg. 

 

GYEREKEK: 

Próba: Helyszíne: Táncház, Százhalombatta

           augusztus 06.: 9-12 óra között                                                                                                                                                                

           augusztus 07.: 9-12 óra között                                                                                          

           augusztus 08.: 9-12 óra között

           augusztus 12.: 9-12 óra között

Kisforrás: augusztus 09.: 17.30: próba

 

Fellépés: augusztus 13.: 10:30 óra Welcome to Hungary!   ( Érintett csoport: Cseppforrás)

                  augusztus 14.:  17:00 óra zászlófelvonás, menettánc, 19:00 Nyitó ceremónia ( Érintett csoportok: Pesovár Ferenc AMI tanítványai)

                 augusztus 20.: 14:30 Pesovár gálaműsor ( Érintett csoportok: Cseppforrás, Apróforrás, Kisforrás,Ifjúforrás és Nagyforrás)

                                           15:30  Pesovár hét díjazottjai   ( Érintett tanulók névsora: alul.)

IFJÚFORRÁS:

Próba:   július 30.: 17-21 óra között                                                                         

               július 31.: 17-21 óra között                                                                                               

               augusztus 01.: 10-14 óra között és 15-17 óra között                                                   

                augusztus 02.: 10-14 óra között és 15-17 óra között                                                    

                augusztus 03.: 10-14 óra között

                augusztus 07.: 10-12 óra között

                augusztus 08.: 10-12 óra között                                                                  

               augusztus 09.: 16-17.30 óra között                                                                                

               augusztus 12.: 10-11 óra között

Fellépés:  augusztus 14.: 17 óra: Zászlófelvonás, menettánc és 19 óra: nyitó ceremónia     

                   augusztus 17.: 10 óra: Aranyszív gála  

                   augusztus 20.: 14.30 óra: gálaműsor , 15.30 óra: Pesovár hét díjazottjai    

                   augusztus 21.: Záró ceremónia     

Programok, ahol Magyarországot képviselitek: augusztus 13.: 14.30 óra: piknik     

                                                                                        augusztus 15.: 20 óra: Népek bálja

 

 

 Nyitó- és záróceremónia:    Közös bukovinai tánc: Csepp, Apró, Kis, Ifi, Nagyforrás és az érdi telephelyek fellépői!!!!!!!!!!

 

 

Pesovár hét díjazottai gálaműsora:

Érintett tanulók:

Bíró Norbert                                              

Czégény Krisztina                                    

Csörgő Péter                                            

Fánczy György                                          

Gebei Gréta                                              

Kasparek Pál                                            

Kiss Attila                                                   

Körömi Máté                                              

Kunszabó Adél  

Márkus Réka                                       

Ondrej Ágonston  

Rappai Virág                                         

Szőllösy Pál                                                

Tóth Luca                                                    

Treszkai András  

Vajda Villő                                     

Vuleta Patrícia

Ének: Sárközi Balázs, Bánki Bettina

Beiratkozás a 2013/14-es tanévre

Kedves Leendő Tanulóink!

 

A nyári szünetben folyamatosan lehet beiratkozni iskolánkba.

Jelentkezési lapot személyesen székhelyünkön tudtok kérni vagy letölthetitek a honlapról is

( Dokumentumok-Letölthető dokumentumok-Jelentkezési lap).

Mindkét lapot kitöltve, aláírva e-mail útján is visszaküldhetitek számunkra a postai út és a személyes leadási lehetőség mellett.

Kérlek, ne feledjétek! A mostani tanulóinknak is jelentkezni kell, ha szeretnétek folytatni tanulmányaitokat a Néptánc Suliban.

 

 

Gyertek, ismerjétek meg a mezőföldi hagyományokat, táncoljatok úgy, mint a profi néptáncosok!

 

Tanévzárás,bizonyítványosztás

2013.06.19-én, Százhalombattán a Barátság Kulturális Központban 18 órától a következő táncegyüttesek tanulói kapnak bizonyítványt, munkájuk elismeréseként oklevelet vagy egyéb jutalmat:

  • Apróforrás
  • Csemeteforrás
  • Cseppforrás
  • Ifjúforrás
  • Kisforrás
  • Mandulavirág
  • Nagyforrás
  • Szalintra Táncegyüttesek.

 

2013.06.20-án, Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban 18 órától a következő táncegyüttesek tanulói kapnak bizonyítványt, munkájuk elismeréseként oklevelet vagy egyéb jutalmat:

  • Csermely
  • Gárdonyi
  • Kis-Siba
  • Nagy-Siba
  • Kiskutyavár
  • Naprózsa
  • Szőlővirág
  • Vincellér Táncegyüttesek.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

Csukás István: Tanévzáró

 

Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.

Elő sárkány, elő labda
szállj az égnél magasabbra.
Gyere, állj be a csapatba,
estig ne is hagyjuk abba.

Vár a víz és vár a partja,
vár a nyári rét, a tarka,
szívünk dobog, bőrünk barna,
ki erre fut, ki meg arra.

Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.

Nyári táborok 2013

 

1, Mákvirág tábor:

Időpont: 2013.06.24-29.

Helyszín: Rétimajor

Pedagógusok: Fábián Zsófia, Rásó Luca, Nagy Péter Gábor, Rásó Barnabás

Várható költség: 25000Ft + útiköltség

 

2, „Széles a Duna” tábor:

Időpont: 2013.07.22-27.

Helyszín: Százhalombatta, Óvárosi Közösségi Ház

Pedagógusok: Sági Susann, Fábián Zsófia, Nagy Péter Gábor

Várható költség: 17000Ft

 

3,Csivirintem-csavarintom tábor:

Időpont:2013.07.01-05.

Helyszín: Diósd, Sport Centrum

Pedagógusok: Kunosné Ács Erzsébet, Nemecsek Levente Sándor

Várható költség: 16000Ft

 

Érdeklődni további információkról az adott pedagógusoktól!

Tanévzáró gálaműsor Érden

Táncbokréta

Tanévzáró gálaműsor

 

2013. június 8-án a érdi Szepes Gyula Művéelődési Központ színpadán tartjuk előadásunkat.

 

17 órai kezdettel fellépnek:

Kis-Siba, Nagy-Siba, Vincellér, Gárdonyi, Szőlővirág, Kiskutyavár, Naprózsa, Csermely, Ifjúforrás Néptáncegyüttesek.

 

Jegyek 1200,- Ft egységáron kaphatóak elővételben.

 

 

Várunk minden kedves érdeklődőt!

 

Tanévzáró gálaműsor Százhalombattán

Táncbokréta

Tanévzáró gálaműsor

 

2013. június 1-jén a százhalombattai Barátság Kulturális Központ színpadán tartjuk előadásunkat két részletben.

15 órai kezdettel fellépnek:

Palánta, Szalintra, Csemeteforrás, Cseppforrás, Apróforrás, Ijfúforrás, Nagyforrás, A Forrás Néptáncegyüttesek.

17:30 órai kezdettel fellépnek:

Mandulavirág, Cseppfirrás, Kisforrás, Ijfúforrás, Nagyforrás, A Forrás Néptáncegyüttesek.

 

Jegyek 1500,- Ft egységáron kaphatóak az előadás napjáig a helyszínen a színházterem befogadóképességének függvényében.

 

Várunk minden kedves érdeklődőt!

 

 

Budapesti és Pest megyei Gyerek és Ifjúsági Néptáncosok Találkozója

Az Örökség Egyesület Régiós Kollégiuma és a Közép-Magyarországi Folklról Szövetség a Barátság Kulturális Központ segítéségvel néptáncos találkozót szervezett 6-16 évesek számára 2013.05.11-12-én.

 

A rendezvény célja: Színházi körülmények között bemutatni mindazt a táncos tudást, amivel az elmúlt évben foglalkoztak a csoportok.

A színpadi szereplésen kívül játékos sorversenyt, Parasztolimpiát és vetélkedőket szerveztünk.

Parasztolimpia a Szent István főtéren kerül megrendezésre, mindkét nap délutánján.

Csak néhány játék ízelítőül: - almaszüret

                                             - lányrablás

                                             - nagytakarítás......

 

Szombat eseményei:

Fellépők: Kisnapocska, Napocska, Nagynapocska, Bokréta, Pannónia, Nagybokréta, Ifjú Kincső, Kis Kincső, Újbudai Babszem Táncegyüttesek.

HelyszínBKK, Százhalombatta (jegyeket a jegypénztárban előadás előtt lehet vásárolni)

Időpont2013.05.11.  14 óra

PARASZTOLIMPIA: 16.30 ÓRAI KEZDETTEL INDUL.

 

Vasárnap eseményei:

Fellépők: Csepp Csepel, Kis- Csepel. Vermesy Iskola, Perdülő, Szökellő, Ropogtató, Csata-Huncutka, Lippentő, Szilas, Kis-Vadvirág, Apróforrás, Cseppforrás, Csermely, Ifjúforrás

Helyszín: BKK, Százhalombatta (jegyeket a jegypénztárban előadás előtt lehet vásárolni)

Időpont: 2013.05.12.  11 óra

PARASZTOLIMPIA: 14 ÓRAI KEZDETTEL INDUL.

 

GYERTEK, TÁNCOLJUNK ÉS JÁTSZUNK EGYÜTT!!!

 

Köszönet támogatónknak:

 

I. Pesovár napok

2013. május 6-10. között megrendezésre kerülnek az első Pesovár napok
Évente egy alkalommal rendezünk egy olyan egy hetes rendezvénysorozatot, ahol a tanulóink, családtagjaik és minden kedves érdeklődő kicsit jobban megismerheti az iskolánk életét.

Csak néhányat említenék a rengeteg esemény és program közül kedvcsinálóként:
- a héten megemlékezünk névadónk, Pesovár Ferenc munkásságáról
- tanulmányi versenyekben mérhetik össze a tanulóink tudásukat tögbb kategóriában
1, Néprajz kategória: 2013.05.08. 16 óra, BKK Kamaraterem
2, Népi ének kategória: 2013.05.09. 9-12 óra között, BKK Kamaraterem
Tankerületi népi énekverseny: 14-18 óra között , BKK Kamaraterem
3, Néptánc kategória: 2013.05.10. 14 órai kezdettel, majd 17 órától nagyszabású díjkiosztó ünnepség, Szekeres József Rendezvényközpont

- nyílt próbákon minden táncegyüttes munkájában nyerhetnek betekintést hétfő, kedd és szerdai napokon....

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!