Bizonyítványosztás Érden

Kedves Diákok és Szülők!

 

Ez a tanév is véget ért! Reméljük, rengeteg élménnyel gazdagodtatok, sokat tanultatok és jövőre újra találkozunk!

2014. június 17-én (kedden) 18 órától az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban tartjuk bizonyítványosztó ünnepségünket a következő táncegyüttesek tagjai számára:

Kis Siba

Nagy Siba

Kiskutyavár

Naprózsa

Mandulavirág

Szőlővirág

Vincellér

Táncbokréta- tanévzáró gálaműsor - érdi, diósdi és tárnoki tagozat

Tanévzáró gálaműsor - TÁNCBOKRÉTA

II. Pesovár napok

Képeket a galériában talál minden kedves érdeklődő a II. Pesovár napok keretén belül megrendezett eseményekről.

A díjazottak névsora is hamaraosan nyilvánosságra kerül. Kis türelmüket kérem!

1% felajánlása

Fölszállott a páva Százhalombattán


Időpont: 2014. május 16. péntek, 19:00


Helyszín: Százhalombatta, BKK, Színházterem


A Duna Televízió, az MTVA és a Hagyományok Háza összefogásával, Fölszállott a páva címmel indította a népzenei és néptánc vetélkedőt. A műsor a selejtezőktől kíséri végig a döntőig a versenysorozatot, aminek segítségével megismerhetjük a hagyományainkat aktívan őrző népdalénekeseket, néptáncosokat, népzenészeket. Március 8-án indult az élő adássorozat, melynek során négy elődöntőben, két középdöntőben és az április 19-i döntőben mutatkozhattak be a Kárpát-medence legjobb népzenészei és néptáncosai.
Gálát szerveznek a Barátság Kulturális Központ színháztermében a Fölszállott a páva versenyzőivel.
Fellép: Tintér Gabriella, Csercsel Énekegyüttes, Zsikó Zoltán és bandája, Zagyva Banda, Krajcsó Bence, Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Okányi Mihály, Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes, Forrás Néptáncegyüttes

belépődíj: 1-6. sor: 1500 Ft, 7-15. sor és páholy: 1000 Ft

Battai Majális - "Örökség" Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivál

Budapesti és Pest megyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncosok Találkozója

a  Barátság Kulturális Központban

BATTAI MAJÁLIS

2014. május 10-én és 11-én.

Budapesti és Pest megyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncosok Találkozója

a  Barátság Kulturális Központban

( Százhalombatta, Szent István tér 5.)

 

 

A rendezvény célja: új helyszínen, színházi körülmények között bemutatni mindazt a táncos tudást, amivel az elmúlt évben foglalkoztak a csoportok, és szívesen adnak elő 1 vagy 2 koreográfiát más táncos társaknak, vezetőiknek, az érdeklődő közönségnek és néhány felkért szakembernek.

A színpadi szerepléseken kívül játékokat, versenyeket, vetélkedőket szervezünk különböző korosztályoknak, a nyerteseket elismerésben részesítjükdíjazzuk.A bemutatott műsorszámokról a felkért szakemberek értékelő, segítő konzultációt tartanak az együttesek vezetőinek, koreográfusainak.

 

 

Május 10. SZOMBAT


9.00-tól a csoportok érkezése: regisztráció, részvételi díj befizetése, műsoregyeztetés, az öltözők elfoglalása.
10.00-11.40 Színpadbejárások
12.00 KÖSZÖNTŐ – Megnyitó. Az egész napos program és vetélkedő ismertetése a színházteremben minden együttes részvételével. A szakmai tanácsadók bemutatása.
12.10-14.30 Bemutató előadás
14.30-16.30 Szakmai értékelés az együttesek vezetőinek,ez alatt JÁTÉK, VETÉLKEDŐ, MÓKA, KACAGÁS a táncosoknak.
17.00 DÍJKIOSZTÁS

 

Május 11. VASÁRNAP


9.00-tól a csoportok érkezése, regisztráció, a részvételi díj befizetése, műsoregyeztetés, az öltözők elfoglalása.
10.00-11.50 Színpadbejárások
12.00 KÖSZÖNTŐ – Megnyitó. Az egész napos program és vetélkedő ismertetése a színházteremben minden együttes részvételével. A szakmai tanácsadók bemutatása.
12.10-14.50 Bemutató előadás
15.00-17.00 Szakmai értékelés az együttes vezetőknek, ez alatt JÁTÉK, VETÉLKEDŐ, MÓKA, KACAGÁS a táncosoknak.
17.30 DÍJKIOSZTÁS

belépődíj: 500 Ft

Tanévzáró gálaműsor

Május 31-én hagyományainkhoz híven megrendezésre kerül a Pesovár Néptánc Suli tanévzáró gálaműsora a székehlyen működő csoportok részvételével. 

Jegyek május 13-ától kaphatóak a Barátság Kulturális Közőpont jegypénztárában. 

Helyszín: BKK színházterme

Fellépő csoportok:

14:00 órakor: Csemeteforrás, Cseppforrás, Apróforrás, Kisforrás, Ifjúforrás, Palánta, Szőlővirág, Kaszai Lili - Fundák Kristóf, Forrás-Nagyforrás táncegyüttesek. 

17:00 órakor: Cseppforrás, Apróforrás, Kisforrás, Ifjúforrás, Kaszai Lili - Fundák Kristóf, Forrás-Nagyforrás táncegyüttesek. 

A Forrás Néptáncegyüttes "Fölszállott a páva" című műsor előadását is láthatják!

 

Kérjük Önöket, hogy a 14:00 órakor kezdődő előadásra elsősorban a Csemeteforrás, Palánta, Szőlővirág, míg a 17:00 órakor kezdődő műsorra a Cseppforrás, Apróforrás, Kisforrás csoportokban szereplő gyerekek hozzátartozói vásároljanak jegyet.  

Rendhagyó Néprajzóra

                                                 

A Pesovár Ferenc Néptánc Suli 2014. április 29-30-án Rendhagyó néprajzórát tart a százhalombattai általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára. Bemutatásra kerül szűkebb tájegységünk a Mezőföld, melynek hagyományait dolgoztuk fel interaktív formában. 

Közreműködik az Ifjú- és Apróforrás Néptáncegyüttes, valamint a Pesovár iskolában dolgozó tanárok és a Bara Zenekar. 

Helyszín: Százhalombatta, Barátság Kulturális Központ színházterme.  

"ÖRÖKSÉG" Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivál

Támogatónk webcíme: http://www.nka.hu