Vendégszereplés Marosludason

Vendégszereplés Marosludason, avagy egy újabb generáció látogathatott el a Tóth Sándor vezette Hajdina Néptáncegyüttes otthonába!

Az Ifjúforrás Néptáncegyüttes 2019. november 14-én, hajnalban indult útnak erdélyi körutazásának. Elsőként a Királyhágón ebédelhettek meg egy gyönyörű őszi időben, majd Körösfőn, a népviseleti "black friday" alkalmával vásárolhattak be eredeti viseletdarabokat. Köszönetül, egy helyi népdalcsokorral készültek az énekes szólisták, megörvendeztetve a házigazdát.

A szálláshelyért külön köszönet Szabó Izolda tiszteletes asszonynak, illetve a helyi Mezőmadarasi Néptáncegyüttes vezetőjének, akik segítségével egy esti beszélgetésben lehetett része az ifis csapatnak a máig élő mezőmadarasi hagyományadókkal. Őszinte, tiszta szavakat hallhattak a táncosok, reméljük, hosszútávon táplálkoznak majd belőle!

És hogy a látnivalók se maradjanak ki a sorozatból, a szabadidőt Marosvásárhelyen töltötte az együttes apraja-nagyja, amikor is a Kultúrpalotában, illetve a Teleki Könyvtárban kaptak teljeskörű tárlatvezetést, a már említette tiszteletes asszonynak köszönhetően!

Természetesen, a fellépésből sem maradt ki a társaság, hiszen a Magyar Szórvány Napját, a Bukovinai Székelyek Találkozóját, valamint a 25 éves Hajdina Néptáncegyüttes fennállásának jubilleumát ünneplték a marosludasi Gyöngykoszorú Fesztivál alatt. A képek, videók, interjúk magukért beszélnek. Csodálatos négy napos utazásban volt része az együttesnek, ezúton is köszönjük minden közreműködőnek, szervezőnek és kiemelten a táncosok szüleinek, aki ezt az élményt megadhatták növendékeinknek!

A továbbiakban bővebben:

https://www.facebook.com/erdelytv/videos/473050999994678/?t=10

https://www.facebook.com/erdelytv/videos/473050999994678/

https://www.e-nepujsag.ro/articles/a-magyar-szorvany-napja-marosludason?fbclid=IwAR3P56QBnwuTFefsZJu7TiZhFk2-yMt1aHW0bz1pmc8GCorKGrlcNMjK6Lc