Kedves Szülők, Tanulók és Érdeklődők!
2015. május 25-én, Pünkösd hétfőn tartjuk tanévzáró gálaműsorunkat a százhalombattai Barátság Kulturális Központban A pünkösdi rózsa címmel.

A műsor 14 és 16.30 órai kezdettel tekinthető meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Jegyek hamarosan kaphatóak a Táncház irodájában!
Telefonos foglalásra van lehetőség!
06-23/358-973

XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
2015. március 27-29.
2015. március 27. „Halljunk szót…!” – előtáncház – Fonó Budai Zeneház
2015. március 28-29. Táncháztalálkozó – Papp László Budapest Sportaréna
2015. március 28. Éjszakai Bál – Fáklya Klub
2015. március 29. Csík koncert – Papp László Budapest Sportaréna
Idén harmincnegyedik alkalommal, 2015. március 27. és 29. között rendezik meg azOrszágos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt, közel 2500 közreműködővel. A fő helyszín idén is a Papp László Budapest Sportaréna, ahol a küzdőtéren zajlik az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti kirakodóvásár, valamint az estigálaműsorok. Az Aréna kisebb-nagyobb termeiben pedig a kísérő programokon vehetnek részt a látogatók.
Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széles körű szakmai összefogással valósul meg.
Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében. A Táncháztalálkozó, mint azUNESCO listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, kiváló minősítéssel díjazott Folklór Fesztivál. Története igazolja, hogy ez az esemény a hagyományos népművészet és a színpadi előadóművészet, falu és város, archaikus és modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével.
Március 27-én, péntek este „Halljunk szót…!” címmel a Fonó Budai Zeneházban tartanak egy koncerttel egybekötött „bemelegítő” előtáncházat, ahol a világ minden részéről érkező táncház kedvelők találkozhatnak.
A Táncháztalálkozó első napja a Budapest Sportaréna küzdőterén táncházak és bemutatók sorozatával indul, a legjelentősebb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. A táncokkal csak most ismerkedők tanulhatják, akik tudják, táncolhatják a táncokat. Emellett Aprók táncával, kézműves foglalkozással és Tücsökringatóval szórakoztatják a gyermekeket. Délután jubiláló népzeneiegyüttesek műsoraival várják a látogatókat.
A szombat esti Gála műsorán fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei, valamint a határon túlról érkező népművészek. A programot hajnalig tartó Éjszakai bál teszi teljessé, amelynek idén is a Fáklya Klub ad otthont.
A vasárnap, egy nagy családi nap lesz, a gyermekekre és a gyermekes családokra fókuszálva. Az Aprók Bálja különlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben. A húsvéti készülődés jegyében tartott kézműves foglalkozásokon is garantált az azonnali sikerélmény. A programot „babakoncertek”, népzenei és néptánc bemutatók, a felnőtteknek pedig „Ínyenc táncházak” egészítik ki.
A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészeti együttesek megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikumok bemutatója teszi látványossá. A programot mindkét napon hangszer- és fotókiállítások, valamint filmvetítések kísérik.
A rendezvény vasárnap esti gálaműsorát rendhagyó módon a Csík zenekar és vendégeinek nagyszabású koncertje adja. A Kossuth-díjas Csík zenekar könnyűzenei slágerek népzenei stílusú feldolgozásaival és hagyományos népzenével vegyített műsorával a szélesebb közönség körében is rendkívüli népszerűségre tett szert. A Táncháztalálkozóra tervezett programjukat Novák Péter rendezi, melyen olyan illusztris vendégek lépnek fel, mint Rúzsa Magdi, Dresch Mihály, Lovasi András és Lakatos Róbert, valamint a Fitos Dezső Társulat.


A vándorkiállításunk következő állomásaként 2015. március 16. és 27. között a SZISZKI tanulói láthatták a nagy sikerű viseletkiállításunkat.
A következő állomás a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium lesz.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!



2015. április 2. és 7. közöt tavaszi szünet lesz
iskolánkban.
A szünet utáni első tanítási nap: 2015. április 8. (szerda).
2015. április 2-6. közöt a Táncházban található iroda
zárva lesz.

Ezúton szeretnénk gratulálni a Kis siba Néptáncegyüttesnek a sikeres szereplésért a százhalombattai Ki mit tud? rendezvényen. A közel 50 produkció közül körülbelül 7-8 került a néptánc kategóriába, egyedüli csoportos nevezéssel nehéz dolga volt a csoportnak.
2015. március 21-én a Barátság Kulturális Központban rengetegen mutatták meg tehetségüket, de a mi kis táncosaink 50 pontból 47-et értek el, így a megtisztelő II. helyet érték el a rangsorban.
Külön gratulálunk azért, mert több gyermek másodszor állt életében színpadon és még csak egy éve néptáncol. Kíváncsian várjuk a további minőségi előadását is a csoportnak!
Képek: a galériában.
.jpg)
Ezúton szeretnénk gratulálni a Szőlővirág Néptáncegyüttes 2 szólistájának, Pergovácz Emmának és Velencei Márton Györgynek, akik kategóriájukban a nagyszerű 3. helyezést érték el.
További sok sikert kívánunk a lelkes táncosoknak!

Ezúton gratulálunk Varga Katicának is, aki a Nagy siba Táncegyüttes tagja, hiszen ének kategóriában megosztott első helyezetet ét el.

Időpont: 2015. március 24. kedd, 11 órától és 14 órától is
Helyszín: Barátság Kulturális Központ, színházterem
Hagyományaink szerint ebben az évben is megszervezzük az általános iskolások számára a rendhagyó néprajz órát a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei előadásában. A programban a gyerekek játékos, interaktív előadásban ismerhetik meg szűkebb hazánk, a Mezőföld játékait, hagyományait és táncait.
belépődíj: 300 Ft
.jpg)
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület
Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfia Verseny
2015. március 7. szombat
I. Bemutató 11.30 - 13.10
II. Bemutató 15.00 - 16.10
2015. március 8. vasárnap
III. Bemutató 14.00 - 16.00
Zsűri:
Spisák Krisztina néptánc pedagógus, koreográfus
Kökény Richárd táncművész, néptánc pedagógus
Szilágyi Zsolt néptánc pedagógus, koreográfus

Csoportok:
Győri ETALON AMI Kiscserókok csoport | Győri ETALON AMI Ménfőcsanaki Marcal
Néptáncegyüttes | Győri ETALON AMI Rábca csoport | Győri ETALON AMI Rege Tánccsoport
| Győri Lippentő Táncegyüttes | Kalocsai Liszt Ferenc AMI Bokréta csoport | Kalocsai Liszt
Ferenc AMI Dusnoki Aprók és Kalocsai Mákszemek csoport | Kalocsai Liszt Ferenc AMI
Gyerökök csoport | Komlói EFAMI Picipöndöly csoport | Komlói EFAMI Pipitér csoport | Óbecsei
(Szerbia-Vajdaság) Petőfi Sándor MK Bekecs táncegyüttes | Óbecsei (Szerbia-Vajdaság) Petőfi
Sándor MK Csiperke táncegyüttes | Pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Csikók csoport
| Pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Kiscsikók csoport | Százhalombattai Pesovár
Ferenc AMI Apróforrás Táncegyüttes | Százhalombattai Pesovár Ferenc AMI Szőlővirág és Vincellér
Táncegyüttes | Székesfehérvári IKARUSZ Junior Táncegyüttes | Szekszárdi Bartina Néptánc Együttes
Aprók csoport | Szekszárdi Bartina Néptánc Együttes Töpörtyűk csoport | Szennai Zselic AMI
Csiperke csoport | Szennai Zselic AMI Hajadonna csoport | Tatai Kenderke-Berzenye Táncegyüttes
| Veszprémi Szilágyi Táncegyüttes 3. osztály | Veszprémi Szilágyi Táncegyüttes 5. osztály
Fantasztikus kiállítással várjuk az érdeklődőket az Érdi Vörösmarty Gimnáziumban. Kalocsai, kalotaszegi, és még szebbnél-szebb népviseleteket mutatunk be. A kiállítás megtekinthető március 16-ig.


Kedves Szülők!
Ha közeledik a nyár, akkor közeledik a nyári szünet is! Sok szülő számára ez nem kis feladatot jelent, hiszen ilyenkor is dolgozni kell, és a gyerekek felügyelete nem mindig megoldott. Nem mindegy, hogy a táncosoknak lógással telik az idő, vagy életre szóló élmények gyűjtögetésével. A gyermekkor legszebb élménye a TÁBOROZÁS, erre minden szülő emlékszik. Ha sikerül a legmegfelelőbbet megtalálni, akkor a nyár végére felejthetetlen élményekkel és rengeteg új baráttal lehet gazdagodni.
Éppen ezért a PESOVÁR FERENC Alapfokú Művészeti Iskola- a szülők és a gyerekek fejtőrését megelőzendő- TÁBORT, méghozzá népművészeti tábort szervez gyerekeknek. Az elmúlt évek kiváló tapasztalatai alapján új helyszínt kerestünk, hogy ismét visszaállítsuk a nagy tábor hagyományát. A helyszín: Fadd –Dombori Ifjúsági tábor, amely 100-120 fő befogadására alkalmas, Nagyon szép környezetben, igazi, a régi idők legendás táborait felidéző helyen. Az üdülőtelepen több jól kiépített strand található, felszerelt tenisz-, foci-, kézilabda-, kosárlabda- és strandröplabda-pályával, valamint két csodálatos táncteremmel is rendelkezik.
A tábor helyszíne: Fadd- Dombori Ifjúsági Tábor

A tábor időpontja: 2015. július 20-26.
A tábor költsége: 30.000 Ft + útiköltség
Ellátás: teljes ellátás (napi háromszori étkezés, tízórai, uzsonna)
Elhelyezés: 4 és 8 ágyas szobákban, kőépületben
Utazás: busszal
Jelentkezési határidő: 2015. 03. 21.
Program: a tábor népművészeti alkotó tábor, napi program során tánctanulás, népi játékok, népdaltanulás, ismerkedés a népi hangszerekkel, valamint a népi -, dramatikus és készségfejlesztő játékokkal, kézműves foglalkozások, táncházak teszik teljessé a programot.
Szabadidőben: az üdülőtelepen lévő strand, sportfoglalkozások, éjszakai bátorság próba biztosítja, hogy minden MÁKVIRÁG kiválóan érezhesse magát.
Ajánljuk a tábort minden növendékünknek és szívesen látjuk testvéreiket, barátaikat is.
Üdvözlettel, a tábor szervezői!
Jelentkezési lap: a tanároknál, a Táncház irodájában és innen is letölthető ( Dokumentumok fül alatt)